Revodrive 3

A vastag pénztárcájú fogyasztókat célozza a PCI Express csatolót használó Revodrive sorozat harmadik tagja. Az elődökkel szemben a nagy újdonság az új PCI Express-RAID kontroller, amely az átdolgozott firmware-nek köszönhetően végre képes átengedni a TRIM-utasításokat az operációs rendszer felé, így az OS képes az SSD-t megfelelően kezelni. A kontroller mögött két vagy négy SandForce SF-2281 vezérlőlapka ül, amelyek programozását szintén módosította az OCZ. A specifikációk szerint a kétvezérlős kártya 900 MB/s olvasási és 700 MB/s írási sebességre képes (erősen tömöríthető adatok esetén), valamint 120 ezer I/O-műveletet hajt végre másodpercenként, a Revodrive 3 X2 négyvezérlős verzió pedig 1,5 GB/s olvasási és 1,4 GB/s írási sebességre képes 200 ezer IO/s mellett.

OCZ Revodrive 3

A sima (két vezérlős) Revodrive 3 120 és 240 gigabájtos verzióban érhető el, a nagyobbik verzió fogyasztói ára 600 dollár. A négyvezérlős változat ugyanilyen kapacitás mellett pedig 700 dollárba kerül, de abból akár egy terabájtos kapacitású kivitel is elérhető lesz.

Revodrive Hybrid

A Revodrive 3-ra épülő hibrid meghajtót is bemutatott az OCZ, találó Revodrive Hybrid néven. A szintén PCI Express bővítőkártya formátumban érkező termék a Revodrive 3-at cache-ként használja egy 2,5 hüvelykes, 500 gigabájtos vagy 1 terabájtos mechanikus merevlemez előtt, így a relatíve alacsony kapacitású flashalapú meghajtó használhatósága drámaian növekedhet. A megoldás sikere bizonyított, az összes hardverteszt igazolta a hibrid megoldás létjogosúltságát.

Z-Drive R4

Míg a Revodrive alapvetően a fogyasztói piacot célozza, a vállalati felhasználók számára a Z-Drive sorozatot kínálja az OCZ, amelynek új csúcsa tagja az R4 88. A PCI Express 2.0 x8 csatolót használó bővítőkártya nyolc SandForce SF-2281 vezérlőlapkát köt RAID0 módba egy egyelőre meg nem nevezett fő kontroller segítségével. A meghajtó specifikációi szerint 2,9 GB/s olvasási és 2,7 GB/s írási sebességre képes. A Z-Drive R4-et látványos bemutatóra is felhasználta az OCZ, a Colfaxszal együtt épített egy szervert, amely több ilyen meghajtó párhuzamos kapcsolásával elérte a másodpercenkénti egymillió I/O művelet sebességet (véletlenszerű írás, 4K). A szerverben a sajtóközlemény szerint 7,2 terabájtnyi Z-Drive kapott helyet.

OCZ Z-drive R4

A vállalati meghajtók a jövőben C- és R-sorozatként jönnek az OCZ-től, a különbséget a kártyán elhelyezett polimer kondenzátorok jelentik, amelyek hirtelen áramleállás esetén elegendő töltést tárolnak az adatok gyorsítótárból történő kiírására és így az adatvesztés elkerülésére - ezekből csak a csúcsot jelentő R-sorozat kap majd.

Everest

Új, vállalati felhasználásra szánt kontrollert mutatott be Everest Platform néven az Indilinx, Az OCZ által nemrég felvásárolt lapkagyártó 2009-ben mutatta be a Barefoot platformot, ezt váltja most a felsőbb régiókban az Everest. Az új kontroller kompatibilis a 6 gigabites átviteli standarddal, ideális körülmények között a gyártó szerint 520 MB/s olvasási és 410 MB/s írási sebességre képes. Negatívum lehet, hogy a versenytársaknál kevesebb, mintegy 20 ezer I/O-művelet elvégzésére képes másodpercenként véletlenszerű elérés esetén. Az Everest Platform 64 gigabájtos kiszereléssel indul, kérésre pedig akár egy terabájtos kiszerelésben is készítik. A lapka a gyártó alsó- és középkategóriás termékeiben veszi majd fokozatosan át a Barefoot helyét, a csúcs-SSD-kben továbbra is a SandForce lapkáinak van bérelt helye.

OCZ Everest

Az Everest mellett a régi, Barefoot platform is fejlődik, az OCZ bejelentése szerint egy új firmware segítségével jelentősen emelhető a teljesítmény. A gyártó szerint a Computexen kiállított új firmware-t használó Vertex meghajtó mintegy hatszor gyorsabb a "mezei" társainál egyes paramétereiben.

Forrás: hwsw.hu